Jó két hete a Gyermekmentő IV. Az internet hatása a gyermekekre és fiatalokra c. konferenciáján jártam. Impressziók, reakciók, gumicsontok és nyugtalanító moderálás: mutatom, mit tapasztaltam.
Talán a legutóbb említettel kezdem, mert nagyon erős élmény volt számomra a szervezet elnöke, dr. Edvi Péter jelenléte. Azt éreztem ugyanis, hogy feszített figyelmem és aha-élményeim ellenére délután már egyáltalán nem várom a két előadás közti moderálást, a hozzászólások kérését. Egy olyan szakmainak tűnő konferencián voltam, ahol rengetegen jöttek előadni, inspirálódni, jelen lenni és kapcsolatokat építeni. És pont ezt a sokszínűséget halványították az elnök kommentjei: hiába ülte végig a hallgatósággal a napot fix pontként a Szolgálat részéről, jelenléte mégis pusztán paternalisztikus elnökölés volt, nem szakmai és nem semleges, hanem csak lenyugtázta az aktuális előadót, hogy "rendben, oké, te is megvoltál akkor." (Hasonló sztorit az elnöki erőskezűségről lehetett hallani már, pl. itt.) Akadhatott ugyan bármilyen értelmes hozzászólás vagy kritika is a közönség részéről, annak nem lett nagy foganatja a moderálásnak hála. Pl. így járt egy nagyon lelkes pszichológushallgató is, aki viszonylag releváns kommentjével megmozgatta a hallgatóságot (ki melyik generációhoz tartozik, a közönség mekkora aránya használ okoseszközöket, közösségi oldalakat), aztán emiatt egész nap felemlegetve volt, nekem nagyon rossz szájízzel...
Szóval a moderálástól eltekintve tartalmas esemény volt ez a konferencia: a délután szinte összes előadása a sexting témakörét járta körül, akadt példa Lengyelországból, ami kampányt mutatott be, de külön kommunikációelméleti alapvetések is megágyaztak a témának Aczél Petra jóvoltából. Érdekes volt megtapasztalni, hogy míg a délelőtti magyar lakosságot elérő kiberbiztonságot és adatvédelmet propagáló szervezetek kapmpányai nem tudtak pontos adatot az elért emberekről, addig a brit kolléganő, Hannah Broadbent, a Safer Internet Centre munkatársa egy nagyon tudatosan tervezett, részletekig menő kampányról számolt be, hát, volna min fejlődni. (Legtöbb itthoni forrás kizárólag az MTVA médiumain keresztül próbálta elérni célközönségét.)
Számomra külön öröm volt végre élőben találkozni a szünetben a Lájkvadász c. társasjátékkal, melynek megálmodója és alkotója nagy lelkesedéssel tudta ecsetelni a társas alkalmazásának lehetőségét. (Hamarosan írok a játék tapasztalatairól.)
Székelyföldi kutatást is lehetett hallani Bíró Zoltántól: 13 évesek élményvilága lett 4 évvel később újravizsgálva, s élénken mutatja, hogy Románia elzártabb teróletein, Székelyföldön a gyerekek kezében van főleg az infokommunikáció ereje, kevés a kompetens személy, akiktől tanulni lehetne e téren. Így ők használják a leginkább a netet, és sajnos az őket potenciálisan veszélyeztető élményeknek is ők vannak legjobban kitéve. (Ismeretlen személlyel legalábbis bevallásuk szerint egyre többször chatelnek, és nagyon kevés az edukáló program, a referenciaszemély nekik.)
A napot Lehmann Miklós (ELTE TÓK) görbe tükre zárta számomra: nagyon tudtam bólogatni, mikor a közönség önreflektivitását próbálta megbolygatni: fel lehet hívni a figyelmet a konferenciát is folyamatosan átszövő állandó moralizálás-kényszerre (ugyan, én jobban csinálom, bezzeg aki, stb.), és arra is, hogy az offline terek mintái nem működnek az online valóságban. Pl. milyen szabályok szerint mutathatod meg a tested a buszon és a kibertérben, a szerelmednek? Igen, mindenképp választ kell adni ezekre a kérdésekre egyénileg és társadalmi szinten is.
Teljes konferencia megnézhető itt.
